vasárnap, október 30, 2011

Kirigiz út 1 - Isszik Kul

Az Isszuk Kul tóról Kirgizsztánban mindenféle csodákat elmondanak az útikönyvek. Szegény mindenben a második. Mélységben, kiterjedésben, sós víz mennyiségében, magasságában. Már nem emlékszem pontosan, de a Titicaca tóhoz és a Kaszpi-tengerhez is hasonlították. Talán a Bajkálhoz is.

Ami tény, hogy hatalmas hegyek övezik, ami különleges látványt ad neki. Nagyon tiszta a vize. Szovjet és mostani időkben is a hatalmasok, gazdagok és a kozmonauták pihenőhelye volt.

Biskekből, fővárosból mintegy négy óra alatt értünk le egy jó autóval Cholpon Atá-ba, amely a régóta egyfajta kiemelt fürdőterület a fent említett közönségnek. Itt az útról néhány kép

Kirgiz zászlók a hegyoldalban

Útszéli kávézó. Errefelé már közeledtünk a tóhoz, mindenhol árultak sült halat és szárított halat.

Kirgiz temető, ahol az iszlám, a népi szokások és a szovjet múlt keveredik. Háttérben persze a hegyek

Ezt igaz bravúr volt lekapni kis kézi automatámmal a száguldó kocsiból

Nekem sem volt nyilvánvaló elsőre mivel állok szembe. Már a repülőn kipróbáltam egy jóval szűkösebb változatát

Jön az ősz.

Sofőrünk csak annyit mondott erről a helyről, hogy "az oligarchák nyaralója". Mi potenciális vendégeknek álcázva néztünk körbe.

Nyaralók rönkházakból.

A közösségi ház a leeresztett medencével. Hátrébb saját mozi is volt.

A komplexumhoz tartozó saját strand
Gyönyörű hegyek keretezik a tavat
Közeledik a naplemente
És igen, én is ott voltam

csütörtök, május 26, 2011

Blogpost Üzbegisztánról

A Totalcaron olvastam ezt a remek utibeszámolót. Az utazók autóval megjárták Mongóliát és vissza és közben tettek egy kört Közép-Ázsiában. A következő posztban írnak Tádzsikisztánról is, de én ezt választottam, mert annyira visszajön belőle az üzbég emberek barátsága, kedvessége, a hely hangulata. A utazók ügyesen rátapintanak néhány dologra ami szembe megy a sztereotípiáinkkal.
http://belsoseg.blog.hu/2010/07/13/defekt_uzbegisztanban_meg_sok_egyeb

kedd, július 20, 2010

proba 2

Ujjaim

Amíg rá nem jövünk, hogyan kell azon a nyomorult blog..hu-n képeket feltenni, fellövök ide párat. Nóri majd jó mérges lesz, de most épp zuhanyozik.
Az utolsó kép a négynapos ujjamat mutatja.

péntek, június 26, 2009

Danube by Bike D-3

Nóri talált egy biciklitúrát, amit az EU Bizottság szervezett a bővítés jegyében. A weboldalról kiderül a lényeg. A mi csoportunk Bukarestből indult és Belgrádba érkezett végigbiciklizve a Duna legszebb részeit, alkalmanként programokon vettünk részt. Mindezt 130 ember 22 országból. Volt egy másik csoport, ami Budapestről indult és Belgrádba érkezett, de majd arról ír valaki más.

Az útvonal térképe megtalálható itt.

Utólag jó döntés volt, hogy belevágtunk a román-bolgár-szerb szakaszba. Eredetileg a Bp-Belgrád-ot céloztuk, de oda már nem volt hely. Ezt ajánlották helyette és csak miután rábólintottunk derült ki, hogy nem lehet biciklivel eljutni Bukarestig. Vagy repülővel vitetjük, vagy alkatrészekre bontva, vagy kerülőúton megyünk, vagy ott bérelünk. Vonat csak alkatrészként vitte volna, vagy a kalauz megvesztegetésével. A kerülőt választottuk.

A szervezők álltak minden költséget az érkezés és az indulás között. Ezzel nem is volt baj, sokkal inkább a szervezés minőségével. Itt egyrészt probléma volt, egy olyan helyeken próbáltak egyszerre elszállásolni egyszerre 140 nyugati igényű embert, ahol ilyen emberek egyáltalán nem szoktak járni. Meghaladtuk a helyi erők képességét és ingerküszöbét. A másik probléma a szervezők bénasága volt, hogy pl 130 ember, legyen mind diplomás egyből csűrheként viselkedik ha együtt van. A vezető hiába ordította indulás előtt, hogy most akkor one-by-one tekerünk az úttesten, az első 20 ember hallotta, a másik 110 nem.

Vészes hiányosságok nem voltak, volt busz, orvos, autó és viszonylag megoldott volt a menetközbeni támogatás is. Csak egy olyan bukás volt, ahol a néni nem tudott tovább tekerni, a többi esetben, csak zúzódások, kötések voltak. A táj gyönyörű volt, az emberek kedvesek és tényleg nagyon nagyon poén, hogy miközben órákon át tekersz mindig más és más emberek sodródnak melléd, és máris indulhat a beszélgetés.

A nap elején ez még rendes beszélgetéseket jelentett, a nap közepén már csak néhány mondatos bemutatkozásokat. Délután, a 80-100ig kilométernél már csak biccentéseket, kacsintásokat. Persze ahogy haladtak előre a napok, mindenki egyre jobban bírta, kivéve mikor jöttek az esők.

Mi, mivel saját cangával akartunk menni, kerülőt tettünk. Először lementünk Orangeways-vel Csíkszeredára (7900+2100 kerékpár). Jellemzően magyar történet, az operátor szerint visznek kp-t, de ha nem fér fel mégse a buszra, akkor a menetjegyet sem fizetik vissza. Szerda éjjel a buszvezető végül feltette és másnap érkeztünk meg az erdélyi városba, hogy aztán a neten talált, szintén túrarésztvevő barátainkra bízzuk magunkat két napra. Ez lesz a következő poszt

csütörtök, május 28, 2009

Álmaim utazása

Ki szeretne ilyen hajóval utazni?
Kb. tíz évvel ezelőtt, inkább 15, találtam egy cikket, amiben olyan utazásokról volt szó, ahol teherhajókon lehet utazni a világban. Ezeken a többtízezer tonnás monstrumokn remek kabinok, napi négyszeri finom étkezés, és indoor sprotolási lehetőség vár azokra, akik bírják kedvelik a hullámzást, a több napos magányt, az víz állandó látványát és illatát.

Valahol annak idején találtam is egy hollnad társaságot, akik árultak ilyen hajókra utakat. Az árak horribilisek, napi 100 font, vagy 3000 font két hétre stb. Egy hollandiában élt ismerősömmel direkt megkerestem pket, mert a neten sem voltak fent (ez már az ezredforduló utábn volt), de aztán az info elveszett.

Most törölgetem a régi a dokumetumokat a gépemen és megtaláltam a ciműket és a nevüket. És bár az iroda neve rém egyszerű Sea Travel Holidays, mégis is kijött a google-on viszonylag hamar. Valami furcsa társaság lehet, jellemzően holland vagy német közönséggel, mert az angolnyelvű odlauk még 2009-ben is minimál.

Átnéztem a weboldalt, az árak még mindig horribilisek. Vérzett a szívem, van földkörüli út, 108 nap, Lehet Rotterdamból Afrika érintésével Rióba hajózni, de vannak rövidebb hétnapos utak Írországba, Szentpétervárra, sőt Tornioba is (svéd-finn határon kis város a Botteniöböl partján. Voltam ott, szép hangulatos hely. Kicsivel felette a Tornio folyó partján ott van Ylitornio, a svéd oldalon meg Haparanda.

Naa vissza, az a link pont nem működött, de álmaim tovább élnek, hogy egyszer majd nyigdíjasként egy ilyen hajón utazhatok egy pár napot :)

csütörtök, január 15, 2009

kedd, november 25, 2008